„Egy nagyon fontos árnyalatot kihagynék, ha nem említeném, hogy a tudás önmagában nem elég a különleges bánásmódhoz. Az orvos erkölcsi képe sem kevésbé fontos. A sebészetben és a szülészetben régóta ismert, hogy nemcsak a beteg testének manipulációhoz szükséges részeit kell tisztának tartani, hanem az orvos kezét is. Hasonlóképpen egy pszichoterapeuta, akinek a mentális egészsége sok kívánnivalót hagy maga után, a saját neurózisát fogja kezelni a betegen. És ha a racionális módszerek területén még mindig el lehet képzelni egy olyan terápiát, amely nem veszi figyelembe az orvos személyiségét, akkor dialektikus megközelítéssel ez abszurd lesz, mivel itt az orvosnak le kell vetnie az álarcot, és nem kevésbé kell felfednie személyiségét, mint a betegnek. Nem tudom, mi a nehezebb - képesnek lenni nagy tudásra szert tenni, vagy erőt találni önmagában ahhoz, hogy megtagadja az orvos tekintélyét, és a kinyilatkoztatásra törekedjen. Legalábbis ez egy nehéz próbatétel, és ezért a terapeuta hivatása korántsem tűnik vonzónak. Mindenesetre ennek szükségessége nehéz próbává válik, ami a pszichoterapeuta hivatását kevésbé vonzóvá teszi, bár sokan, akik távol állnak ettől, ellentétes véleményt vallanak.” Gyakran hallottam tőlük, hogy a pszichoterápia nem más, mint a betegek orruknál fogva vezetésének és pénzkicsalásnak a művészete, és ezt könnyű és egyszerű csinálni. Valójában ez a szakma a legnehezebb és korántsem biztonságos. Ha egy átlagos orvos folyamatosan kockáztatja, hogy megbetegszik, a pszichoterapeuta ugyanilyen veszélyben van - mentálisan megfertőződik. De ez a kockázat, hogy akaratlanul is beleesik a betegei neurózisába, csak a veszély egyik oldala, mert ha az orvos megpróbálja teljesen megvédeni magát a befolyásuktól, akkor lehet, hogy nem sikerül a kezelés, ezért állandóan Szkülla és Kharübdisz között kell lennie, bizonyos kockázatot érezve, de ugyanakkor terápiás hatást is kapva. C.G. Jung "A pszichoterápia általános problémái"